HOGY NÉZ KI MAGA A TÁBOR?

Nadil-Naen egy szerepjáték tábor, melyben a „játék” a tábor kezdetétől a végéig tart. A gyerekek a három hét kezdetén egy karaktert alakítanak ki, akinek saját személyisége, céljai, története, ruházata (fegyverzete) és modora van. Itt, a táborban a gyerekek maguk próbálhatják fel, következmények nélkül a különböző személyiségtípusokat. Komoly energiát fektetünk abba, hogy a gyerekek valódi énjére külön vigyázunk.

Három hét szülők nélkül alapvetően egy óriási önállóságfejlesztő jelenség, emellé jön a vegyes korosztályokból adódó kifejezetten újszerű helyzet is. Képesnek kell lenniük a karakterük személyisége szerint képviselni az érdekeiket, harcolni a céljaikért.
Tehát a gyerekek valódi következmények nélkül próbálhatják ki néhány radikális döntésük következményét a közösségre és karakterükre nézve.

Az alapvető napirendi pontokat leszámítva nincsenek megkötve a játékesemények. Folyamatosan alkalmazkodunk a gyerekek ötleteihez. Az első évben a szeniorok még többször szólnak bele a játék folyásába, hogy megmutassuk a gyerekeknek, milyen alapvető lehetőségeik vannak. Példát mutatva vezetjük be őket a régies nyelvezet és az etikett fortélyaiba.

A tábor a régi bánki világ alapköveire épül. Az értékrend, amelyet Leveleki Eszter majdnem negyven év alatt lefektetett még mindig tartja magát, annak ellenére, hogy több mint hetven év eltelt az első tábori nap óta.

Ezek olyan örökérvényű szabályok, melyekre minden gyermeknek és később felnőttnek szüksége lenne, bár csak keveseknek adatik meg, hogy első kézből, saját tapasztalataiból tanulja meg őket.
Leveleki Eszter megadta a negyvenes években az akkor más felfogás alapján kezelt gyermekeknek, hogy azok maradjanak, akik és megtanuljanak játszani. Nem tanulni jöttek, mégis többet tanultak, mint amire egy iskola – saját korlátai miatt – képes lehet, mégis ez percig nem ültek iskolapadban, csupán játszottak a játék öröméért.

Leveleki Eszter óta eltelt jó pár év, az utódtáborok mind a maguk képére formázták a világukat, a játék az egyetlen, ami összeköti őket. A negyvenes évek gyermeke megkapta a közösségben létező individuum lehetőségét, amit a körülötte lévő – különböző militáris alapokon nyugvó – táborok, iskolák, közösségek nem adtak meg. A mai világ gyermeke, aki a TV, internet minden pozitív és negatív tulajdonságával a saját fantáziájuk világából szorult ki, megkap egy olyan álomvilágot, ami csak a könyvekben létezik. Abban az időben, amikor az egyediségen van a hangsúly az élet minden területén és a közösség háttérbe szorul, ez a világ családot, hús-vér barátokat ad, akik szeretnek, bántanak, nevetnek. A bánki világ örökösei folyamatosan idomulnak a világ változásaihoz, ellenpontot mutatva annak.